Adószámunk: 18173118-1-42 - Bankszámlaszámunk: CIB bank 10700581-49397505-51100005

2010. január 7., csütörtök

Össze kellene fogni értük!

Amint leülök a pamlagra, Kávés Mici (azóta sajnos eltávozott az élők sorából) rögvest az ölembe telepszik, Heléna pedig szorosan hozzám simul, egy kis simogatásra éhesen. Nem kell megijedni: Heléna és Kávés Mici nem holmi ledér nőszemélyek, hanem két cicahölgy.

A két egykori kóbor macska sorsa az Állatmenhely Közhasznú Egyesületnek köszönhetően vett szerencsés fordulatot.
– Azért „Kávés” Mici, mert szereti a feketekávét – magyarázza Jónásné Orosz Mária, az egyesület elnöke. – Eredetileg alapítványt szerettem volna létrehozni, de hát nem volt meg az ehhez szükséges alaptőke.

– A szervezet nevében az „Állatmenhely” szó szerepel, de egy ilyen intézmény létrehozása nem könnyű dolog…
– Így van, és bármennyire is ez a fő célkitűzésünk, mindmáig nem sikerült megfelelő helyet találnunk védenceink számára. Többször is volt már olyan, hogy a megvalósulás szélén állt a dolog, de az eladó visszalépett. Ezért aztán az egyesület afféle láncolatként működik: huszonkét aktív tagja van, főként nyugdíjasok, mint magam is, akik ideiglenes ellátást tudnak nyújtani az elhagyott állatoknak – ki macskáknak, ki kutyáknak –, amíg ki nem közvetítjük őket új gazdáikhoz. Akárkinek azonban nem adunk ki állatot: az örökbefogadáskor nyilatkozatot íratunk alá arról, hogy ha mégis meggondolta magát, visszahozza, és egy darabig figyelemmel kísérjük a cica sorsát, rátelefonálunk az új gazdára, érdeklődünk az állat hogyléte felől.

– Hogy lehet mindezt győzni munkával és pénzzel?
– Sok leleményesség kell hozzá. Egy idős, 84 éves tagunk például a lakóhelye körül tanyázó cicákat eteti. Nem tartja őket a lakásban, ahol a saját macskája az úr, de van olyan macska, amelyik az ablakára jár étkezni. Az ablakpárkányba beépített egy érzékelőt, amely jelez, ha felugrik rá a macska, és így bármikor megkaphatja a napi adagját. Persze a legtöbb gond a táplálékellátással van, mivel egyikünknek sincs autója. Az állatvédő egyesületek időnként kapnak a gyártóktól adományként macskaeledelt, s amíg ezt a fővárosban osztották szét, még csak meg tudtuk oldani az elszállítását; csakhogy egy ideje az elosztóhely Cegléden van (azóta már ez is megszűnt), így nem tudunk hozzájutni ehhez a támogatáshoz, pedig nagy szükségünk lenne rá. Nehézkes az állatok állatorvoshoz juttatása is, főként, ha többet kellene elvinni egyszerre – pedig a Rex Kutyaotthon Alapítvánnyal való együttműködésnek köszönhetően az állatorvosi ellátás megoldott (jelenleg a Rex már nem segít nekünk). Próbáltunk segítséget kérni nemzetközi állatvédő szervezetektől, például a WSPA-tól, de ott is először a tagdíjat kellene befizetni euróban, ahhoz, hogy bármire is számíthassunk…

– A menhelyen kívül még milyen célkitűzései vannak az egyesületnek?
– A terveink igen szerteágazóak. Szeretnénk például létrehozni egy „állatóvodát”, vagyis állatmegőrző-szolgálatot, amely segít megoldani az állatbarátoknak kedvenceik elhelyezését távollétük idejére. Távlati célkitűzéseink között szerepel a nyaralási lehetőség biztosítása is kutya- és macskatulajdonosok számára. Aki nem a saját bőrén tapasztalta, nem is tudja, milyen nehéz állattal nyaralni menni! Egyszerű, faházas megoldásra gondoltunk, ahol azonban ember és állat egyaránt szívesen látott vendég volna – ez talán még valamennyi hasznot is hozhatna a konyhára. Szeretnénk felvállalni az állatbarátok, állattartók – főként az idősek – jogi érdekképviseletét is. Ezenkívül, nagyon fontosnak tartjuk a gyerekek és az állatok érzelmi kapcsolatának rendezését is.

– Az Állatvédelmi Törvény előírja, hogy az állatokkal szembeni kíméletes bánásmódra való nevelést az állami, önkormányzati és oktatási intézményeknek elő kell segíteniük…
– Ennek ellenére előfordult, hogy egy iskola igazgatójától megkeresésünkre elutasító választ kaptunk, pedig felajánlottuk, hogy díjmentesen tartunk állatvédelmi órát a tanulóknak. Pedig ha minden gyerekhez eljuthatna az üzenetünk, talán nem fordulna elő többé az, ami a múltkor az Árpád-hídnál megesett, hogy gyerekek kiscicákat gyújtottak fel. Nemrég itt a közelben egy építkezés földmunkái során macskákat és sünöket elevenen temettek el – aki gyerekkorában bensőséges kapcsolatba került az állatokkal, felnőttként biztosan nem tenne ilyet.

– Honnan ered az állatok iránti rokonszenv, a sorsuk iránti érzékenység?
– Vidéken nőttem fel, és már gyerekkoromban szembesültem az állatok szenvedései iránti érzéketlenséggel. Volt, hogy a szomszédunk részegen zsákba kötött kutyákat vert agyon. Tizenhat éves voltam, amikor egy megszökött birkát elütött a vonat, és levágta az egyik lábát – megdöbbentett, hogy a tulajdonos nem az állat szenvedései miatt kesereg, hanem azért, mert most kénytelen birkát vágni, pedig nem akart. Aztán felköltöztem a fővárosba, és ezzel újfajta élet kezdődött; az ember kénytelen önállóvá válni, ha a szülei messze vannak, és nem tud hozzájuk futkosni a problémáival.

– És hogy kerültek újból a képbe az állatok?
– Az első macskát a fiam hozta haza. Eleinte tiltakoztam: elképzelhetetlennek tartottam az állattartást a városban. Aztán amikor hozzánk került, én szerettem bele először. Sajnos nem élt sokáig: kijáró macska volt, és tapasztalataim szerint a kijáró macskák korán halnak. De azóta sem tudom elképzelni az életemet macska nélkül. Nem egyszerűen csak élvezet velük együtt élni, hanem sokszor úgy érzem, valósággal gyógyszerként hat rám a jelenlétük.

– Sokan tartanak otthon macskát, de azért nem mindenkiből lesz „hivatásos” állatvédő…
– Az aktív állatvédelemben való részvételem valójában jóval korábban kezdődött, mint hogy az egyesületünk létrejött volna, úgy tíz évvel ezelőtt. Eleinte a társasház pincéjében menedéket talált kóbor macskákat vettem gondozásba, és ekkor ért egy sokkoló élmény: a ház előtti úton nagy a forgalom, és az egyik védencemet elütötte egy autó. Szegény, összetört, felhasított kis testét én temettem el – azt hiszem, akkor érett meg bennem az elhatározás, hogy össze kellene fogni, és többet tenni értük. Sajnálom azt is, hogy az állatvédő szervezetek elaprózzák az erejüket, és egymással vetélkednek összefogás helyett: együtt bizonyosan többre jutnánk. Ráadásul meggyőződésem, hogy az állatmenhely létrehozása nemcsak az állatbarátok érdeke, hanem azoké is, akik nem rokonszenveznek a négylábúakkal: végtére is közös ügyünk, hogy a kóbor macskák és kutyák ügye megoldásra találjon.

Kávés Mici időközben magamra hagyott, és helyét Zsömle foglalta el, akiről egy évvel ezelőtt már lemondott az állatorvos, de Mária nem adta fel. Naponta kivitte a macskát a szabadba, és meggyőződése, hogy végül ő maga találta meg a természetes orvosságot a bajára. A szép, gyömbérszínű cica még ma sem mondható éppen kövérnek, de már nem csont és bőr, az egykori kopasz foltok helyén a bundája is kinőtt, és harsány dorombolással fejezi ki háláját megmentőjének az elszánt kitartásért. És ennél szebb köszönetet nem kaphat egy igazi állatbarát.

Az Állatmenhely Közhasznú Egyesület köszönettel fogadja az állatbarát magánszemélyek és cégek felajánlásait, legyen szó akár anyagi támogatásról, akár állateledelről vagy bármi olyasmiről, aminek az elhagyott macskák és kutyák megsegítésében hasznát lehet venni.

Adószám: 18173118-1-42, bankszámlaszám: 10409015-90142107-00000000
Kapcsolatfelvétel: (06-1) 223 0702, Jónásné Orosz Mária
Forrás: Macskamánia magazin (írta: Mirtse Áron)

1 megjegyzés:

Jónásné Orosz Mária írta...

https://mail.google.com/mail/u/0/?ui=2&ik=3609f7c178&view=att&th=143c5ea5ae650446&attid=0.1&disp=safe&realattid=f_hqtw75ta0&zw