Adószámunk: 18173118-1-42 - Bankszámlaszámunk: CIB bank 10700581-49397505-51100005

2017. május 29., hétfő

Zorro emléke

Régebben írtam egy Nekrológot más történéssel összefüggésben, amikor Zorro cicukám elhagyta világunkat, de meg kellett szüntetnem azt az irományt, holott jót akartam, amit természetesen egy alapítvány rosszindulatú vezetője teljesen más módon fogott fel, mint az eredeti figyelem felhívás.

Alant Zorro cicukám megjelenését írtam le.


Ugyan az előző életét nem ismerjük, de mindkét szeme gennyel volt tele, mikor egy telefonhívás kapcsán a zuglói Ond vezér út 20 elől sikerült elhozni. Állítólag 2013 június 24-én  éjszaka 4 óra óta egyfolytában üvöltött, feltételezhetően oda dobta ki valaki. Ne feledjük el, így azért nagyobb esélyt kapott az élethez, mint ha megölték volna.
Egy hét alatt a szeme rendbe jött, jó étvágya van, annyira virgonc, hogy a többi cica alig tudja magáról levakarni, - hiányzik neki a fiatal játszótárs. Most lehet olyan 8-10 hetes. Egy ablakos pincében laknak a talált idős cicatársakkal, - de szívesen helyet változtatna egy igazi, JÓ gazdi segítségével.
Erre várunk mindketten: én reménykedve, Ő szívdobogva, hátha a Sors legalább neki megkegyelmez.



Sajnos a kegyetlen sors mindenképp el akarta tüntetni ezt a tündéri lényt. Nem egészen 3 évet élt.

Nyugodj békében drága Zorro!

Közlemény a 2015-ben kapott 1 % felhasználásáról

Tisztelt 1 %-ot adományozók!

Alábbiakban a 2015. évben kapott 746.898,-Ft-os NAV által az Állatmenhely Egyesület /adószám:18173118-1-42/  számára átutalt összeget nagy vonalakban a következőképpen használtuk fel:

Köztartozásra visszatartott összeg:                                                                        4839,-Ft

Ebből szükséges volt::                                                                                                 0,-Ft


Reklám és marketing célra fordítható összeg:                                                   74.690,-Ft
Reklám és marketing célra fordított összeg:                                                               0,-Ft

Cél szerinti tevékenységre fordított összeg:                                                     746.898,-Ft

A tárgyévben működésre fordítható összeg:                                                     186.725,-Ft
Ténylegesen felhasznált:                                                                                              0,-Ft


Az állateledel és állat egészségügyi ellátásunk évente ténylegesen több millió forintot emészt fel, amit a nyugdíjunkból pótolunk.


Köszönjük az állatok ellátásához nyújtott segítségüket!

2017. május 17., szerda

Még nem késő!

Az  Állatmenhely Egyesület  /adószám: 18173118-1-42/  évről-évre kap 1 %-os utalást, de a felhasznált összegnek  még a tizedrészét sem, ezenkívül segítséget sehonnan nem kapunk..

Tisztelettel kérjük azokat az állatszerető embereket,  akik még nem rendelkeztek az 1 %- átutalásáról a NAV felé, hogy gondoljanak azokra az apátlan-anyátlan, otthontalan állatokra, akiknek idáig csak a szenvedés jutott.

Van szervezet, amelyik a rengeteg átutalt pénzzel nem tud már mit kezdeni, miközben mi nyugdíjasok a saját szánktól vonjuk el a falatot, hogy az állatok enni tudjanak.

Az orvosi költség és állateledel évente több millió forint, egyéb közbejött dolgokról nem beszélve.


Kérjük segítsenek, hogy segíthessünk!
.



Állatmenhely Közhasznú Egyesület

2017. május 5., péntek

NAV

2017.05.02-án Tájékoztatást kaptunk a NAV-tól, miszerint az alábbi adatokat Honlapunkon kötelességünk közölni.

Tehát:

2015. évben az adó és vámhivatal 1 % kiutalásának összege      746.898,-Ft., ebből köztartozásra

 visszatartottunk 4839,-Ft-ot, amire szerencsére nem volt szükség, mert tartozásunk soha nem volt és

 remélhetőleg nem is lesz.


Ezzel a Vámhivatal felé a kötelességünket teljesítettük.

2017. április 28., péntek

Kedves Sorstársaim! Kedves Cicák!

Alábbi írást 2000-ben írtam és remélem nem haragszanak, hogy egy jól végződő történetet meséltem el.

"Nagyon hiányzik a Mama!!! Nem tudom hol lehet, én 2000. 07.22-én és 23-án délelőtt megállás nélkül sírtam egy "kis rabló"-nak nevezett üzlet előtti fa tetején. 23-án délelőtt jött egy állatvédő nő, akinek bőre sima volt , nem olyan, mint nekünk és csak annyit mondott: CIC!
Abban a pillanatban elindultam lefelé és rövid időn belül ölelő karjaiban kötöttem ki. Ő eredetileg a cirmos cicákat imádja, de az én pamacsos farkam és tappancsaim, valamint sziámi cicára emlékeztető fejformám szó szerint megigézte. A bundám sem teljesen fekete, hanem inkább sötétbarna, a szemem pedig talán borostyánszínűnek nevezhető.
A lakásban első két nap egyfolytában morogtam, mert volt ott még két cica rajtam kívül, de kisebbek tőlem, ezért nem bántottak.
Mostr már egyre többször vagyunk együtt és igazából nincs is kedvem kereket oldani.
Az egyik cica Kis Herceg zsemleszínű, én ilyet még nem láttam, ezért őrá először nagyon haragudtam.
A másik cica barna szemű cirmos és rettentően pajkos.Ő szintén kislány, mint én, Milkának hívják, mert MInden Lében KAnál.
Mama helyett az állatvédő nő karját rágicsálom, mert még csak kb 4-5 hónapos vagyok.
Ettől ő szegényke igen szenved, de hősiesen tűri.
Engem Lucynek nevez, mert lány vagyok, ha fiú lennék Lucifernek hívna.
A gazdinő nyugdíjas, igen kevés pénze van, annak is a java részét ránk cicákra költi.
Megalapította az Állatmenhely Egyesületet, rengeteg levelet megírt az érdekünkben, de kézzelfogható segítséget alig-alig kaptunk. Ellenben az a pár jó válaszlevél nyomban jobb kedvre derítette.

Ő nem tudja, hogy én mindent pontosan értek, tudom pl. azoknak a cégeknek a nevét, akik adományukkal megkönnyítették az egyesületi cicák életét.
Voltak persze be nem teljesített ígéretek is, de bízunk benne, hogy MEGY MÉG NEKÜNK JOBBAN is.

Szeretettel üdvözlöm valamennyi hasonlóan szerencsés társamat

                                                                                                                            Lucy"


Sajnos reményeink 17 év alatt sem váltak be.


Zuglói ivartalanítás

2017.03.31-én befejeződött az önkormányzat ivartalanítási programja.
A Zuglói lapokban olvastam, hogy legközelebb az árvákat is lehet vinni. Tessék mondani az utcai szerencsétlen, otthontalan cicák nem cicák??? Nekik lenne legnagyobb szükségük arra, hogy ne szaporodjanak! Persze ölni sokkal olcsóbb. Elítélem ezt a diszkriminációt!!!

2017. február 22., szerda

Egyetlen segítségünk!

Sajnos az Állatmenhely Egyesület az 1 %-on kívül támogatást nem kap, csak elvétve. Nekünk is jó lenne havonkénti támogatás, de megtévesztő reklámokra nekünk nem telik.

Az egyesület több, mint 18 éve működik és ez idő alatt állatvédő munkáját csak az 1 %-ot adományozók segítették.

Ezért tiszta szívvel köszönetet mondunk!

A közel 200 cica és 15 kutyus ellátásához, ivartalanításához, gyógyításához újra a segítségüket kérjük.

Több mint 18 év alatt kb. 3 családi ház árát költöttük el nyugdíjunkból az állatok ellátására /ez évi kb. 5.000.000-Ft-os kiadást jelent/
Elég sok embertől megkaptuk már, hogy hülyék vagyunk. Én nem így érzem, de a mai világban az emberség szó, hogy úgy mondjam elég ciki, sőt meg merem kockáztatni, hogy büntetendő.

Döntsék el Önök, hogy igaz-e ez?

Adószám: 18173118-1-42

CIB IBAN számlaszám: HU72-10700581-49397505-51100005
SWIFT kód: CIBH HUHB


[fentrol_a4.jpg].

 Csak az alábbi linket kell bemásolni, nem kell feltölteni:

2016. november 22., kedd

Kivételesen jó hírek!

Örömmel tudatom az állatszeretőkkel, hogy Zuglóban létezik olyan hely, ahol a kidobott cicáknak élelmet adnak és nem üldözik ŐKET!
Három cica /egy cirmos, egy fekete és egy cirmos fehér/ nagyon szelíd, elvihető, gazdához szokott, de a negyedik visszaszökött attól, aki elvitte. Feltételezem, hogy hozzászokott a szabad élethez, amiről nem tud lemondani.  A 3 cicát rendszeresen féregtelenítem, de az a helyzet, hogy a vadabbal csak akkor tudok foglalkozni, ha valaki segít.
Sajnos sokszor szült már, a gyerekei mind elpusztultak, mert azokat viszont valószínűleg megmérgezték. Tehát nem minden arany, ami fénylik!

Zuglóban szerencsésen napvilágot látott egy cica ivartalanítási rendelet, ahol 4000,-Ft egy ivartalanítás önkormányzati bejelentés alapján. Max. 2 db cica ivartalanítása kérhető lakásonként.

Boldog lennék, ha több Önkormányzat is követné a példát!

.

2016. június 28., kedd

Leila, a szikláról mentett fekete kislány is beteg volt, hiába vittük orvoshoz, itt hagyott minket!

Puszika februárban, Leila cicám májusban ment el.
Mindkét cica halálakor még kórházban voltam és ezek a hírek még jobban megviseltek, mint az állapotom.

Leila cica 2012. nyarán, mikor hozzánk került:



Nyugodj békében aranyos, kedves kis cicám!!!

Fiam és barátnője a Hűvösvölgyben felfelé menvén a szakadékkal ölelt úton hatalmas miaú-zásra lettek figyelmesek. Jól meg kellett erőltetni a szemüket, mire észrevettek egy kétségbeesetten nyávogó pici, fekete kislány cicát. Nem akarom az időt húzni, a szakadék széléről sikerült valahogy kézbe kaparintani a veszélybe sodródott szőrgombócot, így szerencsésen véget is ért mindhármuknak a megpróbáltatás. Az Állatmenhely Közhasznú Egyesület rosszakarói azt hangoztatják, hogy az egyesület nem csinál semmit.
Most éppen CSAK az életüket kockáztatták!
A cica valószínűleg legalább 2 napja nem ehetett, nem ihatott már, mert wc-zni sem tudott, nem volt mit.
Most már minden rendben van, megkapta a féreghajtót, 1 hét múlva beoltatjuk, már csak ami a legfontosabb, JÓ gazdi kellene a csöppségnek /8-9 hetes lehet/.
Csak attól félek a Honlapunkat rajtam kívül nem olvassa, nem írja senki. Hajaj, elég baj...

Ezt a cikket 2012-ben írtam a honlapunkon.

2016. június 21., kedd

Talán helyettem ment el!

Még csak most van időm, hogy Puszi cicámtól elbúcsúzzak.
Én a halálból tértem vissza és legelőször ezt a szomorú hírt tudtam meg, hogy Ő is elment a többi társa után. Ilyenkor az jut mindig eszembe, hogy talán helyettem mentek el!
Édesanyjával és 2 testvérkéjével kerültek hozzám pár éve. Anyukája és cirmos-fehér fiú testvérkéje már kezdetben, másik leány testvére nem túl régen szenderült jobb létre. Ő volt Suzy Felícia.

Puszi cica is jó gazdit érdemelt volna, aki kényezteti, de sok társához hasonlóan neki sem sikerült túl jól a rövidke élete. 4-5 év körüli volt.

Az állandóan vidám, puszilkodás cicám is elment!

Nyugodj békében Gyönyörűm!!!