2013. október 7., hétfő
K+H. bankszámlaszámunk megszűnt
Tudatjuk, hogy a Kereskedelmi és Hitel banknál vezetett bankszámla-számunk 10409015-90142107-00000000 a mai napon 2013. október 07-én MEGSZŰNT. Esetleges adományukat a CIB-banknál rögzíthetik. Figyelmüket köszönjük.
Abigél
2013. október 6-án /ARADI VÉRTANÚK NAPJA/ örökre eltávozott közülünk Abigél. Csendben, hang nélkül ment el. Kis életében nem volt sok öröm. Nem volt neki gazdag, mindig a kedvében járó gazdija. Nem tudjuk hány éves lehetett, de mindig félt. Ki tudja mi történt vele, míg meg nem ismertük és az Állatmenhely Közhasznú Egyesület egyik tagja el nem hozta Mexikói úti székhelyünkre. Honlapunkon Ő az, aki a hangfal mellett ül. Szerette a zenét. Egy alkalommal egy idős házaspár kimondottan Őt szerette volna magához venni, de évekig és most sem lehetett megfogni. Mikor már nem volt ereje, akkor simogathattam meg, pedig Őt is ugyanannyira szerettem, mint a többieket, de a megélt fájdalma nagyobb lehetett, mint a bizalma. Mindig emlékezünk Reá, nyugodjon békében.

2013. október 4., péntek
Stefánia grófnő és az Utász utcai árvák
A gyönyörű szürke, bejgli mintás brit 5-6 hónap körüli cica véletlenül keveredett pár hónapja egy zuglói benzin kúthoz. Bizonyára ŐT is megunta valaki, mint annyi társát. Az ottani dolgozók becsületére legyen mondva, nem ölték meg, hanem hozzászoktatták a nála már régebben ott tanyázó cicájukat a kis jövevényhez. Mikor enni vittünk nekik, még mindig félt a cicatársaktól. Nos hányattatásai tegnap este 2013.10.03-án véget értek, mert az Állatmenhely Közhasznú Egyesület /adószám: 18173118-1-42/ raktárába került, ahol sokkal jobb idő van, mint odakint ilyentájt éjszaka. Egy Utász utcai szintén lelkes állatbarát etette jó ideje, ezért igen könnyen be tudta tenni a cicahordozóba.
Mivel nem régen macskanáthás volt és cicabarátunk kezelte is emiatt, most a hideg beköszöntével újra náthás lett Stefánia. Szombaton visszük orvoshoz, ahol a doktornő valószínűleg injekciót fog neki adni, aminek hatását előre nem tudhatjuk..
Este kicsit féltem, hogy éjjel sírni fog, - mivel cicamentés esetén a raktárban alszom - de néma csendben volt. Reggel kezdett jajveszékelni, mert éhes volt. Szobatiszta, szépen eszik, a szeme kezelésre szorul a macskanátha miatt. Erre van egy nagyon olcsó és príma gyógynövény kivonat, amit nem a szemébe kell cseppenteni, hanem a behunyt szemén a szőrmét kell vele átitatni, ez jó hatással van a szemére. 5 nap múlva nyoma sincs a betegségnek. Ezt kipróbáltam a jún. 24-én talált Kukucska Zorrónál, azért tudom jóindulatúan javasolni. Ezt nem kötelező követni, de a cicának nem akkora megpróbáltatás, mint a csepegtetés.
Nagyon várjuk a szombatot, hogy mit mond a doktornő Stefánia egészségi állapotáról.
Másik gondunk, ami még nem oldódott meg, hogy az Utász utcában még mindig nem sikerült elintézni a már 3-ra szaporodott /2 kicsi és egy nagyobb/ cicák becsapdázását, mert nincs csapdánk. Egyenlőre minden este visszük nekik a finom ennivalót, ezért szeretnénk segítséget kérni az etetéshez, mert igen sokba kerül az eledel. Telephely nélkül támogatást sehonnan nem kapunk, tisztelet 1-2 magánembernek, akik nem sajnálják kicsiny pénzükből segítő munkánkat támogatni.
Ha cicaeledellel szánna meg bennünket Valaki, azt ugyanolyan örömmel és köszönettel fogadnánk!

2013. szeptember 25., szerda
2013. július 18., csütörtök
Kukucska Zorro új élete
Ugyan az előző életét nem ismerjük, de mindkét szeme gennyel volt tele, mikor egy telefonhívás kapcsán a zuglói Ond vezér út 20 elől sikerült elhozni. Állítólag 2013 június 24-én éjszaka 4 óra óta egyfolytában üvöltött, feltételezhetően oda dobta ki valaki. Ne feledjük el, így azért nagyobb esélyt kapott az élethez, mint ha megölték volna.
Egy hét alatt a szeme rendbe jött, jó étvágya van, annyira virgonc, hogy a többi cica alig tudja magáról levakarni, - hiányzik neki a fiatal játszótárs. Most lehet olyan 8-10 hetes. Egy ablakos pincében laknak a talált idős cicatársakkal, - de szívesen helyet változtatna egy igazi, JÓ gazdi segítségével.
Erre várunk mindketten: én reménykedve, Ő szívdobogva, hátha a Sors legalább neki megkegyelmez.
Érdeklődési lehet: 06-30/495-4249 telefonszámon.

2013. május 17., péntek
Állatmenhely Közhasznú Egyesület 2012. évi közhasznúsági jelentése
A 2012. évi Közhasznúsági jelentés adatai megegyeznek az Országos Bírósági Hivatalhoz leadott adatokkal.
A szervezet adatai
Bírósági bejegyzés száma: 14.Pk.60926/2000/2.
Adószám: 18173118-1-42
Közhasznúsági bejegyzés száma: 9380
Székhely: Budapest
Mexikói út 58/B.
1145
A képviselő Jónásné Orosz Mária telefonszáma: 06-30/495-4249
Bankszámlaszám: K+H. 10409015-90142107-00000000
CIB 10700581-49397505-51100005
Fő tevékenység: állatmentés, talált állatok ellátása, etetése, gyógyíttatása, ivartalaníttatása,
jó gazdi keresése.
2012. évi mérleg és eredmény kimutatás 2012.12.31-ig
K+H banki bevételek: 144399,-ft
kiadások 135032,-ft
Egyenleg: 9367,-ft
kiadások 431346,-ft
Egyenleg 5779,-ft
Bevételek:
2011. évi szja átutalás 412.000,-ft
Önkormányzati pályázati nyeremény 125.000,-ft
Tagi hitel 1.350.000,-ft
---------------------------------
Összesen: 1.887.000,-ft
Kiadások
Anyag jellegű ráfordítások: 1.218.000,-ft
Adózott eredmény 669.000,-ft
________________________
Összesen 1.887.000,-ft Egyenleg: 0,-ft
Szegénységünkön csak az 1%-os átutalás segítene, de reklámokra nincs pénzünk, ami megismertethetné munkánkat..
Kérjük Önöket az állatok életben tartása érdekében próbáljanak segíteni.
Köszönjük
Sajnos mikor a főoldalra ki szeretném tenni a blogot, akkor teljesen más alakot öltenek a felsorolások.
Tudna valaki esetleg segíteni ezen a problémán? Újra kell írnom az egészet? Nem tudom!
.

CIB banki bevételek 2012.07.01-től 2012.12.31-ig
437125,-ftkiadások 431346,-ft
Egyenleg 5779,-ft
Bevételek:
2011. évi szja átutalás 412.000,-ft
Önkormányzati pályázati nyeremény 125.000,-ft
Tagi hitel 1.350.000,-ft
---------------------------------
Összesen: 1.887.000,-ft
Kiadások
Anyag jellegű ráfordítások: 1.218.000,-ft
Adózott eredmény 669.000,-ft
________________________
Összesen 1.887.000,-ft Egyenleg: 0,-ft
Szegénységünkön csak az 1%-os átutalás segítene, de reklámokra nincs pénzünk, ami megismertethetné munkánkat..
Kérjük Önöket az állatok életben tartása érdekében próbáljanak segíteni.
Köszönjük
Sajnos mikor a főoldalra ki szeretném tenni a blogot, akkor teljesen más alakot öltenek a felsorolások.
Tudna valaki esetleg segíteni ezen a problémán? Újra kell írnom az egészet? Nem tudom!
.
2013. március 6., szerda
2013.jan.17-i Közgyűlés határozata
Az Állatmenhely Közhasznú Egyesület 2013. jan. 17-én úgy határozott, hogy K. J.-t az egyesület ideiglenes tagságából, E. P. E.-t pedig az egyesület tagjai közül kizárja.
Indoklás: egyikőjük az egyesület szellemi ügyvitelét, másikuk az egyesület gyakorlati elvét hagyta figyelmen kívül, ami ellenszegül az Alapító Okiratban leírtaknak.

2012. november 11., vasárnap
Csak engedéllyel lehet hirdetni!!! a Honlapunkon
Nem tudom ki rakta fel az egyesület engedélye nélkül a hirdetéseket, de Rendőrséghez fordulok, ha kis időn belül le nem veszik!!!.
2012. október 19., péntek
Állatmenhely Közhasznú Egyesület 2011. évi közhasznúsági jelentése
A szervezet adatai
Bírósági bejegyzési szám: 14.Pk.60926/2000/2.
Helye: Budapest
Dátuma: 2001.05.14.
Közhasznúsági bejegyzés száma: 9380
Dátuma: 2001.05.14.
Székhely: 1145 Budapest Mexikói út 58/B.
Az egyesület képviselője 1 fő: Jónásné Orosz Mária
Tel.száma: 06-30/495-4249
A szervezet adószáma: 18173118-1-42
Bankszámla szám: K+H. 10409015-90142107-00000000
CIB 10700581-49397505-51100005
A szervezet fő tevékenysége állatvédelem, állatmentés, állatok ivartalaníttatása, gyógyíttatása, gazdi keresése.
2011. év bevétel és kiadás összesítése:
Bevétel
Banki áthozat K+H. Bank 6.885,-Ft
CIB Bank 1.424.665,-Ft
Banki bevétel K+H Bank 13.005,-Ft
CIB Bank 11.810,-Ft
Szja 1 %-a 635.404,-Ft
==========
Összesen: 2.091.769,- Ft
----------------------------------------------------------------------
Kiadás
Állateledel 337.870,-Ft
Állatorvos, állatgyógyszer 440.836,-Ft
Egyesület raktárának felújítása 575.819,-Ft
Székhely, irodai, tv-reklám, hirdetés, alom
és egyéb ktg. 473.801,-Ft
==========
Összesen: 1.828.326,-Ft
Banki kiadás
K+H. Bank 7.260,-Ft
CIB Bank 6.000,-Ft
========
Összesen 13.260,-Ft
Kiadás összesen: 1.841.586,-Ft
=============
2012. évre maradt 250.183,-Ft.
=============
Az Állatmenhely Közhasznú Egyesület 2011-ben - 1-2 magánember kivételével - támogatást nem kapott.
A vezető tisztségviselők munkájukért sem tiszteletdíjat, sem másféle juttatást nem fogadtak el.
Tartalmi beszámolónk a következő, mondhatni szokásos.
Minden évben sok utcára kidobott állaton kell segítenünk támogatás nélkül. Kocsi nélkül nagyon sok, másféle tennivalónk elmarad. Ingyen dolgozunk több, mint 10 éve az Önkormányzat helyett, mert ők mentés helyett megölik az állatokat. Időt, pénzt nem sajnálva mentjük a rászoruló állatokat és csak megvetést és néha büntetést kapunk kemény közhasznú munkánkért. Hirdetéseink csak a szegényeket indítják meg, a gazdagok csak a gazdagokat támogatják.
Tevékenységünk röviden: állatmentés, állatvédelem, ivartalaníttatás, gyógyíttatás, állatok rehabilitációja, gazdi keresése.
..

2012. október 16., kedd
Állatmenhely Közhasznú Egyesület: Fogadj örökbe, kérlek...
Állatmenhely Közhasznú Egyesület: Fogadj örökbe, kérlek...: Az Állatmenhely Közhasznú Egyesület 2012. december 01-én szombaton vetítéssel, állatorvosi előadással egybekötött Fogadj örökbe! napot tart a XIV.,-.ben a Zeg-Zug Gyermekházban /Lipták-villa/.15-18 óra között. A cicákat és más állatokat szeretőket szeretettel várjuk.
Némi időzavar keletkezett, kérem hívjon fel telefonon, ha valakit tényleg érdekel. Köszönöm
Tel:. 06-30/495-4249
2012.december 01-én megvolt az összejövetel, ami nagyon családias és közvetlen volt.
Nagyon féltem, hogy első rendezvényünk 11 év után milyen módon sikerül, de meg vagyok elégedve. Cicák iránt is volt érdeklődés. Az előadó és a doktornő rendkívül színvonalasan működött közre. Annyit tudok mondani a közreműködőknek, hogy szívből köszönöm a cicák, az egyesület és magam nevében..
Mária, az egyesület elnöke

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)